Nagy bejelentés jöhet az OpenAI-tól, szintet léphet a ChatGPT
Heteken belül jöhet a GPT-5, melynek érkezésére már régóta készül az OpenAI – egy friss jelentés már arra is kitért, milyen újításokra lehet majd számítani.
Heteken belül jöhet a GPT-5, melynek érkezésére már régóta készül az OpenAI – egy friss jelentés már arra is kitért, milyen újításokra lehet majd számítani.
Változtatott a stratégiáján az OpenAI: míg korábban a vállalat vezérigazgatója, Sam Altman arról beszélt, hogy nem lesz önálló termék az o3 nyelvi modellből, most egy másik mellett ezt is közreadta a cég.
Két új mesterségesintelligencia-modellt is kiadott a „kínai Google-ként” is emlegetett Baidu: az Ernie X1, valamint az Ernie 4.5 a cég szerint az OpenAI-jal és a DeepSekkel is versenyre tud kelni.
Néhány kutató fillérekből készített egy olyan nyelvi modellt, ami majdnem ott tart tudásban, mint a nagyok.
Az Alibaba kiadta a Qwen 2.5-Max nyelvi modelljét, mely az ígéret szerint jobb, mint a DeepSeek, az OpenAI és a Meta hasonló megoldása.
Fugatto néven mutatta be az Nvidia azt a mesterséges intelligenciát, amit a cég szerint számos területen lehet majd hasznosítani.
Érvelésben, kódolásban, és többlépéses problémák megoldásában is jobb lett az o1 nevű OpenAI modell a cég korábbi modelljeihez képest, de azért még ez sem tökéletes.
A ChatGPT mögött állóval egyenértékű a tudása annak az új nyelvi modellnek, amelyet a Meta tett elérhetővé. További jó hír, hogy nyílt forráskódú, tehát szabadon használhatják a fejlesztők – emellett érkezik egy fotós újdonság a Messengerbe és az Instagramba is.
Nyugdíjba vonul a GPT-3.5, helyébe lép a GPT-4o mini, mely amellett, hogy a fejlesztőknek sokkal kevesebbe kerül, még ügyesebb is. A változás érinti a ChatGPT-t is.
Pillanatok alatt válaszol, megold matematikai problémákat, és tényleg úgy beszél, mintha egy másik emberrel diskurálna az ember: befutott a GPT-4o, a ChatGPT mögött álló új modell.
Több tucat kérdést tettek fel az MI-nek és különböző tudásszinten lévő szemésznek, hogy kiderüljön, ki vagy mi a jobb. Az eredmények alapján a technológia ígéretes, de azért ennél némileg bonyolultabb a képlet.
Bemutatta a GPT-4 Turbo nyelvi modell új változatát az OpenAI, okosabb és naprakészebb lett a ChatGPT.
Már a jövőbe tekint az OpenAI vezére, onnan nézve pedig a jelenlegi GPT-4 nyelvi modell már elavultnak fog hatni – a kritika mindenesetre erős, hiszen pont a cég jelenlegi csúcstermékét húzta le Sam Altman.
Idő előtt nyilvánossá tették az OpenAI azon bejegyzését, mely a jelenleg még nem létező GPT-4.5 Turbo nyelvi modellt mutatja be. Ugyan az oldal gyorsan elérhetővé vált, néhány részlet így is kiszivárgott.
Az Anthropic elkészítette a Claude 3 nevű mesterségesintelligencia-családot. Legerősebb tagja a Claude 3 Opus, de a tesztek szerint az eggyel gyengébb Sonnet is kétszer olyan gyors, mint a vállalat korábbi fejlesztései.
A Kaliforniai Egyetem kutatóival közösen fejlesztette ki az MGIE nevű képmanipuláló eszközét az Apple, ami ráadásul nyílt forráskódú, és bárki tehet vele egy próbát.
Javában zajlik a mesterséges intelligencia fejlesztése az Apple-nél, és ez jelentős újdonságokat hozhat az iPhone-ok világába már az idei évben.
Bár jelenleg némi lemaradásban van, a háttérben már javában dolgozhat az Apple azon, hogy a készülékeiben is megjelenjen a mesterséges intelligencia – várhatóan már az iOS 18-cal.
Újra teljes gőzzel dolgozik a GPT-4 Turbo mesterségesintelligencia-modell, miután a fejlesztői frissítették azt.
Tényleg a mesterséges intelligencia köré épül majd a Rabbit R1: most kiderült, melyik lesz az egyik ilyen modell, és mennyire lesznek naprakészek az ismeretei.